Eredmények & Program |
Előző mérkőzés:
2020.12.31., 23:59 Nincs következő mérkőzés! Naptár Naptár R.I.P. Zöld Sasok FC!Szerző: kuzco007 • Kommentek (0) 4 év után megszűnik kis- és nagy pályás csapatunk. Győzelemmel búcsúztunk. "2009. július 31.-én alakultunk, a Honvéd Centenáriumi Torna erejéig, azonban a légkör és a csapatszellem nagyon megfogott bennünket, így elhatároztuk, hogy több tornán is szeretnénk részt venni, illetve közös programokat szervezni." - kezdődik a csapatunk bemutatkozásánál olvasható rövid anekdota. Azóta Budapesten, Pest megyében, sőt még távol fővárosunktól és székhelyünktől összesen 238 mérkőzést játszottunk, ebből 55-öt sikerült megnyerni, 20 döntetlen és 163 vereség mellett. Lőttünk 908 gólt, 1789-et pedig kaptunk. Sosem az eredmény számított..nem voltunk túl sikeresek, de hét közben már mindenki a hétvégi Sasok meccset várta, ha utaztunk valahova rendszerint jó hangulatban mentünk és bármilyen járművel is utaztunk biztosan jó kedvet okoztunk minden utasnak. Megjártuk Százhalombattát, Vecsést, Ráckeresztúrt, Tatabányát, hogy csak pár helyszínt említsek. Mi akkor voltunk szomorúak ha nyertünk és akkor voltunk vidámak, ha kikaptunk. Hozzászoktunk a vereségekhez és sokkal fontosabb egy jó meccs, egy jó társaság, mint egy vérkomoly ugatás, ha valakinek valami nem megy. Csipai Misi, Temesi Robi, Szabó Szilveszter, Lábas Jani, Dömötör Dávid, Csipai Árpád. Ezzel a kezdővel játszottuk első mérkőzésünket és ugyan mára már csak Árpi maradt (aktív tag), a régiek biztos a mai napig emlékeznek pl. az "isteni kézre" (:D:D:D), a vecsési "I'm English csatár"-ra vagy a ráckeresztúri buszsofőrre aki egész a pálya bejáratáig vitt minket a menetrend szerinti járattal. Emlékek melyek minden egykori és jelenlegi csapattag életét meghatározzák ameddig csak él. A társaság felnőtt és szétszéledt, de valahogy mindig összetalálkozunk, akár ellenfélként a pályán, akár haverként a kocsmában. Ez a Zöld Sasok! Egy olyan baráti társaság amelyhez fogható nincs még egy Budapesten. Tetszett? Oszd meg barátaiddal!Szólj hozzá!
|