Eredmények & Program |
Előző mérkőzés:
2020.12.31., 23:59 Nincs következő mérkőzés! Naptár Naptár Nem vallottunk szégyentSzerző: kuzco007 • Kommentek (0) Tegnap este a szezon utolsó meccsén a Fradival és Dunakeszivel egy csoportban szereplő, Magyar Futsal NB II-es Dream Team SE csapatát fogadtuk egy kőbányai szabadtéri műfüves pályán -1 fokban. A mérkőzésen mintha átok ült volna, így egy nappal a világvége előtt, ugyanis előbb a csarnok közölte, hogy ma zárva tart, majd minden kerületi iskola szintén foglalt táblát jelzett, így végül megtaláltuk ezt a műfüves pályát, világítással, azonban a bemelegítés után már felálltunk a kezdéshez, mire a fények aludtak ki, mintha nem akarták volna, hogy lezárjuk a szezont. A lámpákat viszont a kedves gondnok néni megjavította egy kis telefonos segítséggel és kezdődhetett az összecsapás. Ellenfelünk szerezte meg a vezetést, szépen helyezett Balogh Jani a hosszú alsóba, majd Arni az üres kapuba passzolta a labdát a büntetőterület előtt, ezzel 1-1-re módosult az állás. Ezután kicsit megtorpantunk és 2 góllal elhúztak, de Pali meccsben tartott minket egy szinte nullszögből leadott lövéssel, majd Arni egy szenzációs góllal kiegyenlített. Nem sokkal később egyik ellenfelünk kezelt a büntetőterületen belül és a félidőben, miután Attila gólra váltotta a 7-est, 4-3-as Sasok vezetéssel vonultunk pihenőre. Meglepetés a javából! A második félidőben sajnos beragadtunk, így 6-4-es állás után Csoki már csak szépíteni tudott, de a 6-5-ös vereséggel azt hiszem mi lehetünk elégedettek, hiszen ha 1 perccel tovább tart a meccs, akkor akár egyenlíthettünk is volna, ami egy NB II-es csapatra nézve nem túl hízelgő. Elmondhatjuk tehát, hogy vagy mi vagyunk ilyen jók és NB II-es szintűek vagy ők nem ütik meg még a mércét? Döntse el ki-ki maga. A fair play azt követeli meg, hogy azt mondjam, mi vagyunk ilyen jók! De ez talán kérdéses sem volt...:) A mérkőzés előtt kapta meg a nagy fölénnyel megnyert Az Év Játékosa díjat Kóka Márton alias Csoki, aki a 2012-es esztendő legjobb teljesítményét nyújtotta és társai elismerését kivívta. Gratulálunk neki! A csapatkapitányról idén nem szavaztunk, Archi munkája kiváló, így ő marad a "cséká". Legközelebb január 3.-án találkozhattok velünk a szezonnyitó meccsen, amikor is a Dream Team SE-vel játszunk visszavágót remélhetőleg teremben, addig is Kellemes Ünnepeket kívánok minden szurkolónknak és játékosunknak egyaránt! Tetszett? Oszd meg barátaiddal!Szólj hozzá!
|