Eredmények & Program |
Előző mérkőzés:
2020.12.31., 23:59 Nincs következő mérkőzés! Naptár Naptár Sikeres felkészülés, bombasztikus győzelemSzerző: kuzco007 • Kommentek (0) Szokták mondani a felkészülési meccsek előtt, hogy az eredmény nem számít, a lényeg, hogy érezze a csapat egymást, legyen összeszokottság, passzjáték és minden ami a focihoz kell, de azért egy felkészülési mérkőzés akkor éri el 100%-ban a hatását, ha végül győzelemmel zárul, hiszen a tétmérkőzésekre mentálisan sokat dob egy csapat hangulatán. Ma villanyfényes mérkőzésen Budára látogattunk és egy remek ellenfelet sikerült kifognunk, köszönjük nekik, hiszen nagyban segítették a szombati tornára való felkészülésünket. Mindkét fél hamar belelendült a mérkőzésbe, majd sokáig az egyenlítésünk után 1-1 volt az állás, azonban hamar elhúztak és 6-2-re is vezettek már az első harmadban, többször is volt 4 gólos különbség, ennél többel azonban nem tudtak elhúzni tőlünk, volt 5-9 és 6-10 is az állás, a harmadik harmad utolsó 10 percében azonban csapatunk olyan rohamba kezdett amit ritkán látni és általában ellenünk szokták bevetni, ellenfelünk teljesen összeesett és 10 perc alatt annyi gólt kaptak, amennyit addig az egész mérkőzésen így 90 perc játék után 12-10-re győzedelmeskedtünk!! SZÉP VOLT FIÚK! Köszönöm Nektek ezt a mai csodás estét!:)) HAJRÁ SASOK!! Szombaton is csak mi győzhetünk!! Góljainkat szerezték: Pali 5, Csoki 3 (az egyik legalacsonyabb, mindegyiket fejjel!), Laci-Árpi 2-2 Tetszett? Oszd meg barátaiddal!Szólj hozzá!
|